Kábítószer-kereskedelem – Védőügyvéd Debrecen
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják Önt vagy hozzátartozóját?
A kábítószer-kereskedelem a magyar büntetőjog egyik súlyosan büntetendő bűncselekménye, amely miatt indult eljárásokban akár jelentős tartamú szabadságvesztés kiszabására is sor kerülhet.
Dr. Szabó Dávid debreceni védőügyvédként vállalja a kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárásokban a gyanúsítottak és vádlottak védelmét, már a nyomozati szakban is.Kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás
A kábítószer-kereskedelem miatt folytatott büntetőeljárásokban kiemelt jelentősége lehet a lefoglalt anyagok vizsgálatának, a szakértői véleményeknek, az elektronikus bizonyítékoknak, a tanúvallomásoknak, valamint az egyes terhelteknek tulajdonított magatartások pontos elkülönítésének.
A büntetőjogi felelősség megítélését az elkövetési magatartás, a kábítószer mennyisége, az ügy egyéb körülményei és a bizonyítékok együttes értékelése határozhatja meg.
Letartóztatás kábítószer-kereskedelem esetén
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárásokban letartóztatás elrendelésére is sor kerülhet, amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak.
Védőügyvédként vállalom a letartóztatással kapcsolatos eljárásokban történő képviseletet, az enyhébb kényszerintézkedések alkalmazására irányuló indítványok előkészítését, valamint a fogvatartott terheltek védelmét.
Védőügyvédi képviselet kábítószeres büntetőügyekben
A védelem keretében vállalom különösen:- a gyanúsítotti kihallgatás előtti konzultációt és a kihallgatáson történő védői részvételt,- a nyomozati iratok és bizonyítékok részletes elemzését,- a szakértői vélemények vizsgálatát és a szükséges bizonyítási indítványok előterjesztését,- a letartóztatással és más kényszerintézkedésekkel kapcsolatos képviseletet,- a bírósági eljárásban történő védelmet.
Kábítószer-kereskedelem – Büntetőügyvéd Debrecenben
A kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárásokban különösen fontos, hogy a védekezés már az első eljárási cselekményektől kezdődően tudatosan és az ügy körülményeihez igazodva történjen.
Amennyiben Önt vagy hozzátartozóját kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, őrizetbe vették vagy letartóztatták, kérjen bizalmas ügyvédi konzultációt.
👉 Kapcsolódó oldal: Kábítószerrel kapcsolatos bűncsselekmények, Kábítószer kereskedelem, Kábítószer birtoklása, Letartóztatás
📞 Dr. Szabó Dávid ügyvéd – 06 30 515 8098
Debrecen • Hajdúböszörmény • Országos képviselet